Létrehozva: 2020.01.08.

Példamutató magatartás: száz családnak segít adományokkal Oláh Gergő

Az énekes nem felejtette el, honnan jött, és úgy döntött, feleségével minél több családnak segítenek az ünnepek végeztével.

Eddig több mint hatvan családnak segített Oláh Gergő és felesége, Niki. Az énekes nem felejtette el, hogy egykor ő és a családja is komoly anyagi gondokkal küzdött, ezért az ünnepek elteltével azoknak adott pénzt és élelmiszert, akik a leginkább rászorulnak.

Gergőék ráadásul még negyven családnak nyújtanak majd segítő kezet az elkövetkezendő időkben.

Fotó: Szabolcs László

„Amikor Nikivel kitaláltuk, hogy január első napjaira adjunk és gyűjtsünk, mert mi is tapasztaltuk, hogy az brutál nehéz, azt mondtuk, ha legalább tíz-tizenöt családnak könnyebbé teszünk pár napot, akkor elértük a célunkat! De tudjátok ha benne bízunk, Isten mindig többet és jobbat ad annál, mint amit mi kigondolunk! 60, azaz HATVAN családnak vittünk csomagot ma és jövő héten még kb. további negyvenet fogunk kiosztani! És ez nektek köszönhető, akiknek a szíve megindult erre a felhívásra és segített, utalt, vagy élelmiszert adott! Jövő héten elkészül a videó is, amin látni fogjátok, hova kerültek az adományok!” – osztotta meg az örömét Gergő.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé