Létrehozva: 2017.09.13.

Nyolc hónapos gyermekükkel kitette lakásukból férje a sztáranyukát

Fejõs Éva nagy álma vált valóra, amikor 49 évesen megszületett elsõ gyermeke.

A sikeres írónő boldogan nevelte gyermekét, miközben otthonról dolgozott. Hamar visszanyerte szülés előtti alakját, és minden úgy tűnt, hogy végre teljes az élete.

De most kiderült, fogorvos férje szakított vele, állítólag tizenöt percet adott neki, hogy összeszedje cuccait, és közös kislányukkal elhagyják a lakást.

Igen – mondta határozottan a Bors napilap kérdésére Fejős Éva férje, amikor arról kérdezték, igaz-e a hír. – Hogy ez szakítás? Ez is relatív. Éva az ismert ember, őt kellene megkérdezni. Ha ő úgy fogalmaz, szakítás, hát legyen az. Ami tény, azóta már találkoztunk és beszéltünk. Túl vagyunk egy négyórás beszélgetésen, amit a héten valamikor folytatunk.”

Végül is nem tudni, végleges-e a szakítás, vagy csak egy kis kanálcsörgés a házaspár életében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár