Létrehozva: 2015.05.14.

Nincs több kivehető szervem - mondja Korda György

Novemberi életmentõ mûtétjéhez képest jó színben jelent meg egy rendezvényen Korda György. Bár súlyos mûtéteken esett át, de a színpadtól akkor sem válik meg!

Lassan, csoszogva közlekedik, de látszik, hogy novemberi életmentő műtétje óta már fölszedett néhány kilót Korda György, aki azt mondja: nincs kirobbanó formában, de már jól érzi magát. „Három éven keresztül mindig volt valami bajom. De úgy érzem, három a magyar igazság, ez meg is volt, most már derűsebb évek jönnek!” – mosolyog optimistán.

Súlyos műtétek sora

Korda az elmúlt időszakban szegényebb lett egy epével és egy léppel, de úgy gondolja, ezek nélkül is vígan élhet.

 

„Több kivehető szervem már nincs!” – szögezi le az ország Gyuri bácsija, aki ettől függetlenül Klárikával nyári fellépéseket tervez, többet már le is egyeztetett. Úgy gondolja, a fesztiválszezonról semmiképp fog  hiányozhatnak.

Európa legjobb kommentátora lett

„Az egyik legfontosabb ezen a pályán, hogy újra és újra meg tudj újulni. Én 57 éve folyamatosan ezt teszem. Nem is tudom abbahagyni. Ha esetleg már nem érdekelném az embereket, talán feladnám, de még mindig nagy a népszerűségünk. Bár én még ennyi év után sem tudom mi a titkom” – nevetgél Korda. Később azért hozzáteszi, egyetlen bánata bánata mégiscsak van. Mégpedig az, hogy noha egy külföldi újság egy ízben Európa legjobb pókerkommentátorává lánasztotta, erről a teljesítményéről mégis méltatlanul keveset beszélnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg