Létrehozva: 2018.01.10.

Nézd meg, hogyan él meseszép otthonában a magyar sztár

Öt évvel ezelõtt, amikor hazajött egy év után Londonból, nagy dilemmába került.

Van ugyanis egy száz négyzetméteres lakása, amit megvásárolt, amikor szétszéledt a családja. De ő mégis inkább egy bérelt lakásba költözött, mert a régi otthonához rossz emlékek fűzték.

Mujahid Zoli gyermekkorában sokat nélkülözött, és ezektől az emlékektől szeretett volna szabadulni. Mázlija volt az énekesnek, hiszen főbérlője nagy rajongója, így saját ízlése szerint rendezhette be új otthonát.

 

A konyha az egyik kedvenc sarok

Zoli imád főzni! Örömmel mutatta meg a gyönyörű piros-fekete-króm konyhabútort, ami minden kellő technikai kellékkel fel van szerelve. „Mivel pakisztáni származású vagyok, így alapétel nálam a bárányhús, sokféleképpen készítem. Igyekszem különleges ételeket főzni az ismerőseimnek. A barátaim sokat járnak hozzám, állítólag jó vendéglátó vagyok. Ilyenkor rendszeresen együtt is főzünk.”

Barista szeretne lenni

Ínycsiklandozóan finom kávéillat terjeng Mujahid Zoli lakásában. Az énekes büszkén mutatja meg a barátaitól kapott profi kávéfőzőgépet.

„Rájöttem, hogy egy ilyen géppel és minőségi alapanyagokkal finomabb kávét tudok itthon készíteni, mint amilyet sok kávézóban árulnak. Egyébként is szeretnék elvégezni egy barista tanfolyamot, azután még a mostaninál is finomabb kávékülönlegességet készíthetek!"

Dolgozósarok

Az üvegasztalos dolgozórész kiválasztásában Tóth Vera segített neki. Zoli mindig azzal kezdi a napot, hogy kinyitja laptopját, ellenőrzi a beérkező e-maileket és megválaszolja azokat. Rendszerint itt dolgozik, és itt is intézi a hivatalos ügyeit.

11 éves korában költözött Magyarországra

Zoli könyvespolcán több családi, gyermekkori kép látható, amire mindig jólesik ránéznie. Az énekes 11 éves volt, amikor magyar édesanyja úgy döntött, hogy három gyermekével, köztük Zolival hazaköltözik Pakisztánból. Az asszony egyedül nevelte gyerekeit, sokszor még ételre sem volt pénzük… Az énekes ragaszkodik édesanyjához és nővéréhez, noha ma rokonai az ország különböző pontjain élnek. Egyedül lánytestvérét, Angelát látja gyakrabban.

 

Gyógysarok is van a lakásban

Ahogy felmegyünk a tetőtérbe, Zoli büszkén mutatja, hol szokott relaxálni, lelket gyógyítani és alkotni. A felső szinten van a zongora, a mikrofon és a legmodernebb keverőgép.

„Nem csak énekes vagyok, hanem zeneszerző is, és ennek a lakrésznek annyira jó az aurája, hogy itt jön az ihlet. Van, hogy leülök csak úgy zongorázni stresszkezelésként, és születik belőle egy dal. Itt írtam a Dalra a 2014-es és a mostani szerzeményemet is.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg