HŰHA

Nem találod ki, kivel táncolt csárdást Oláh Gergő!

A Dal 2016 középdöntőjében fogadalmat tettek a résztvevők, hogy ha bejutnak a döntőbe, akkor valami különleges feladatot hajtanak végre. Oláh Gergő is így tett, de végül is változtatni kényszerült eredeti ötletén. Nem hiszed el, kivel táncolt csárdást!
  • Szerző: B.D.

A Dal 2016 középdöntőjében minden versenyzőnek fogadalmat kellett tenni, hogy mi lenne az a különleges feladat, amit végrehajtanának döntőbe jutás esetén.

A szombat esti döntőben bemutatták a ígéreteket - melyeket a héten már teljesítettek is. Oláh Gergő ötlete már eredetileg is igencsak érdekes volt, ugyanis a Lánchíd tetején szeretett volna táncolni, de ezt sajnos egyelőre nem tudta kivitelezni, viszont helyette a népszerű, örök jókedvű Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznőt, operetténekest, Oszvald Marikát kérte fel táncpartnernek. Emelés, sürgés-forgás, garantált jókedv uralta táncukat!