Létrehozva: 2019.08.16.

Nem hiszed el, mit neveznek el külföldön Marcellináról

A rajongóknak a Sax Lagoon, a Sexy Sax Bay és a Kebel öböl elnevezések közül kéne kiválasztaniuk a nekik legszimpatikusabbat.

Álomszerű nyaraláson van túl Marcellina, aki kedvesével töltött 8 napot Görögország egyik legszebb vidékén, a Halkidiki-félszigeten. Az énekesnő barangolás közben egy érintetlen öblöt is talált, rajongóit pedig arra kérte, közösen nevezzék el a paradicsomba illő tájat. Csak úgy özönlöttek a találónál találóbb tippek!

Marcellinára már nagyon ráfért a pihenés, hiszen eléggé embert próbáló időszakon ment keresztül. A szaxofonos-énekesnő még tavaly szeptemberben szenvedett életveszélyes balesetet az Alpokban, a keze pedig azóta sem gyógyult meg teljesen. Az orvosok szerint újabb operációra lenne szükség, ám Marcellina erre nem hajlandó. Inkább úgy döntött, hogy párjával Görögországba utazik, hogy kipihenjék egy kicsit a fáradalmakat. Miután a szaxofonos megérkezett a Halkidiki-félszigetre, azon belül is a Kasszandra-nyúlványra, óriási keresésbe kezdett, hogy találjon egy érintetlen öblöt, ami nem hemzseg a turistáktól.

A kitartó keresés meghozta az eredményét, Marcellina megtalálta a tökéletes partszakaszt, ahol kedvére fürdőzhetett. Ám amikor megpróbálta megtudni az érintetlen öböl nevét, igencsak meglepődött. Kiderült ugyanis, hogy a festői szépségű helynek egyáltalán nincs neve.

„Egyből eszembe jutott, hogy el kéne nevezni az én kis öblömet, akár rólam is! A rajongókhoz fordultam segítségért, akik, nagyon kitettek magukért. Rengeteg tippet kaptam, amelyek közül voltak viccesek és roppant találóak is. Végül három javaslat maradt versenyben, ezek közül nem tudok dönteni, nagyon örülnék, ha a Ripost olvasói segítenének” – kezdte Marcellina, majd felsorolta a három lehetséges befutót. A rajongóknak a Sax Lagoon, a Sexy Sax Bay és a Kebel öböl közül kénekiválasztaniuk a nekik legszimpatikusabbat.

„Képzeljék, még Svájcból is küldtek nekem egy vicces fotót, amin úgy nézek ki, mintha a Baywach-ból léptem volna elő, nagyon szellemes volt” – áradozott a szaxofonos, aki remekül érezte magát, és egy tavernában azt is megtudta, hogy készül az igazán jó gyros.

„Az igazi gyrost úgy készítik, hogy a kardra először egy friss paradicsomot húznak fel, és csak utána a húst, A paradicsom állagából lehet következtetni arra, hogy valóban friss gyros húst kap a vevő” – árulta el a titkot Marcellina.

Az énekesnő egy vlogot is készített az utazásról! Ide kattintva te is megnézheted!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg