Létrehozva: 2018.12.15.

Nánási Pál megdöbbentő vallomása: a gyerekek nem tudnak a szülők korábbi életéről

A sztárapuka szerint gyermekei még túl kicsik ahhoz, hogy felfogják: Ördög Nóra és õ is elváltak elõzõ párjuktól.

A hazai sztárvilág egyik legnépszerűbb párjában, Ördög Nórában és Nánási Pálban közös, hogy korábban már kimondták a boldogító igent. A műsorvezető alig négy hónapig volt házas producer férje mellett, a fotós Nánási házassága azonban tíz évig tartott.

A sztárpár nyolc éve házasodott össze, két gyermekük is született, Mici és Vencel. A 45 éves Nánási Palya Bea video­blogjában árulta el: még nem osztották meg gyermekeikkel, hogy korábban elváltak - írja a Bors.

"Nyilván fogunk róla beszélni, semmilyen módon nem akarjuk eltitkolni. Tisztában vagyunk vele, hogy ezzel lesz még dolgunk bőven. Mici ötévesen talán már értené. A kisgyerek fejében találkozik a herceg meg a hercegnő, és utána jön a boldogan élnek, míg meg nem halnak. De mi el akarjuk nekik mondani, hogy ez egy feladat, hogy a herceget meg kell keresni, s dolgozni kell a boldogságért" – mondta el Nánási.

A sztárfotós természetesen pontosan tudja, hogy miért lett kudarcra ítélve első házassága. Magát és volt nejét munkaözvegyként jellemezte, akinek a karrierje miatt futott zátonyra a kapcsolata.

A szakítás után nem sokkal a tévés és Nánási egymásba szeretett, és az elmúlt közel egy évtizedben a magán­életükben és a szakmájukban is sikert sikerre halmoznak. A fotós szerint korábbi hibáikból tanultak, a kapcsolatuk harmonikus.

Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint sem érdemes sokáig titkolni a gyerekek elől a korábbi kapcsolatainkat, ugyanis a titkok nagyobb terhet rónak a kicsikre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hivatalos: Lázár János minisztériuma bejelentette, mikortól kapható az egynapos autópálya-matrica – ez a pontos dátum és ár

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde

HŰHA

Britney Spearsként tért vissza Varga Irén

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott

HŰHA

120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio