HŰHA

Nagy Feró: A fiam főnöke vagyok, mégis tőle kapom a fizetésem!

Rengeteget dolgozik Nagy Feró, mégsem kell nélkülöznie a családját a dolgos órák alatt sem! Két fia is a zenekar tagja, a feszültség pedig sokszor tapintható!
  • Szerző: O.L.

Gőzerővel készül április 7-i, jubileumi koncertjére a Beatrice! Nagy Feró és zenekara megállás nélkül próbál! A nemzet csótánya nem tagadja, bizony előfordulnak konfliktushelyzetek is a nagy hajrában.

"Egybeforr a munkám és a magánéletem, hiszen a fiaimmal dolgozom együtt. Botond a menedzserünk, Hunor pedig a dobosunk. Tulajdonképpen sülve-főve együtt vagyunk, aminek vannak pozitív és nyilván negatív vonzatai is" - kezdte a %%-nak Feró, akinek minden kritikát kendőzetlenül a szemébe mondanak gyermekei.

"A fiaim a legnagyobb kritikusaim! Egyszerre tekintenek rám úgy, mint a főnökükre és úgy, mint az apjukra. Ez azt eredményezi, hogy bátran beszólnak! Nyilván ezt azért teszik, hogy sikeres legyen a közös munka, építő jellegűek a kritikáik. Néha azonban előfordulnak kisebb-nagyobb összezörrenések. De ez így van rendjén. Ugyan én vagyok a főnök, a fizetést mégis a fiamtól, Botondtól kapom, hiszen ő a menedzser. Én nem foglalkozom az anyagiakkal, ő intéz mindent" – mondta mosolyogva a népszerű énekes, aki nagyon izgul, hogy jól sikerüljön a tavaszi szuperkoncert.

Ha kíváncsi vagy a cikk további részére, a %% napilap keddi lapszámában elolvashatod!

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?