Létrehozva: 2017.04.22.

Molnár Anikót átverte a ducimaffia!

Lassan egy éve tartozik pénzzel Molnár Anikónak egy dundi nõkkel foglalkozó cég, amelynek Anikó korábban reklámarca volt.

Lassan egy éve tartozik pénzzel Molnár Anikónak egy dundi nőkkel foglalkozó cég, amelynek Anikó korábban reklámarca volt.

Molnár Anikó és a cég munkakapcsolata 2013-ban kezdődött, amikor az egykori Nagy Õ úgy döntött, felvállalja az akkor kissé molettebb testét fürdőruhában, hogy megszabaduljon a súlyfelesleg okozta komplexusoktól.

Éveken át nem is volt semmi probléma, dundi szépségversenyen zsűrizett, fotózásokat vállalt és igazi ducinagykövetként állt ki a téma mellett. Tartott ez egészen tavaly szeptemberig, amikor is „elfelejtették” kifizetni Anikót.

Azóta hiába fut a pénze után, állítása szerint nem kapta meg a jussát a cég vezetőitől.

„Közel egy éve tartoznak nekem pénzzel, és még ők gúnyolódnak, amikor számon kérem rajtuk. Tavaly augusztusban azt ígérték, következő héten kifizetnek, azóta sem történt semmi.

Nincs szó nagy összegről, de itt az elv fontos, nem pedig a pénz.

Nem akarok lejáratni senkit, ellenben szeretnék megkímélni másokat attól, hogy a hálójukba kerüljenek. Nagyon szép dolog plus size-os nőknek reményt adni, csak az a szemétség, amikor ez hazugsággal párosul.” 

Hogy mit árult el még Anikó a tapasztalatairól, elolvashatod a szombati %RIPOST% napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Követelőző fekete migránsokkal telt meg a híres New York-i City Hall Park

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle