Létrehozva: 2018.06.04.

Mit titkolhat? Mélyen hallgat rejtélyes sérüléséről Jennifer Aniston

A gyönyörû színésznõ már több mint egy hónapja csuklóvédõben jelenik meg, de nem árult el róla semmit.

Jennifer Aniston egy ideje már csuklószorítót visel, a vörös szőnyegen is abban jelent meg egy hétvégi eseményen. Sérüléséről azonban semmit sem tudni, ugyanis nem árulta el, hogy mi történt a bal karjával.

A 49 éves színésznőt először április közepén lehetett a csuklóvédőben látni, de még mindig nem derült ki, hogy miért hordja azt. Az azonban biztos, hogy azóta sem gyógyult meg teljesen, hiszen szombat este egy Malibuban rendezett Chanel estélyen is viselte a segédeszközt, de több fotón is próbálta a háta mögé rejteni, hogy ne tudják lefotózni.

Először Gwneth Paltrow titkos esküvőjén, április 15-én lehetett látni, hogy Anistonnak megsérült a keze, négy nappal később pedig a vörös szőnyegen is a csuklóvédőben vonult végig. A Daily Mail szerint a sérülésnek köze lehet a színésznő munkájához, hiszen most is éppen a Dumplin' című musical-vígjátékot forgatja, amelyet várhatóan idén mutatnak majd be.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé

HŰHA

Nem akárhogy segítették az autizmussal élő gyermekeket Dobó Ágiék