Létrehozva: 2018.03.08.

Mi történt? Elhalasztja esküvőjét a magyar énekesnő

A gyönyörû Péter Szabó Szilviának lassan másfél éves a gyermeke, de nem az esküvõre, hanem szólókarrierjére koncentrál.

Az énekesnő mind anyaként, mint művészként igyekszik megállni a helyét életében, ami sikerül is neki. Péter Szabó Szilvia első gyermekét, Emmát örömmel neveli, de közben nem felejti el rajongóit sem. Februárban már kijött az első, önálló albuma, ami emlékeztet a NOX-os évekre.

„Amikor egy évvel ezelőtt leültünk a szerzőkkel, azt mondtam nekik, írjunk meg a legújabb NOX-albumot csak 2018-as frissességgel- mondta a Lokál napilapnak Péter Szabó Szilvia.

- Ez az életem 16 éve, ez áll hozzám a legközelebb, és a közönség is szereti és nagyon várja. Gyakorlatilag régen is a NOX-ot mindenki velem azonosította: Péter Szabó Szilvi jelenleg egyenlő a NOX folytatásával. Gyönyörű és nagyon látványos koncerttel indulunk turnéra. A csapat a táncosokon és Tamáson kívül szinte ugyanaz, mint anno volt, sőt a népzenészünkkel kiegészülve újra héttagú zenekar áll majd mögöttem a színpadon. Emma nagyon alkalmazkodó, mint az édesapja, akivel, tavaly eljegyeztük egymást. De egyelőre nem tervezünk esküvőt, nem is nagyon beszélgetünk róla. Most, hogy végre Emma itt van, mellette mindketten a közönségemre és a zenére koncentrálunk. Így teljes az életünk!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár