Létrehozva: 2016.06.13.

Meztelen fotósorozat készült a magyar celebekről

A szigeten maradt utolsó hármas különleges fotózáson dobta le magáról a ruhát. Ezúttal már itthon mutatták meg bájaikat.

Eddig bírták ruhában az Ádám keresi Évát szereplői! A műsor rohamléptekkel közelít a végjátékhoz, pontosabban: ma már véget is ér a pucér párkereső. És mivel korábban leforgatták a sorozatot, a szereplők már hetek óta kénytelenek újra ruhában járni, nem csoda, hogy elegük lett ebből. Krisztián, Petu és Lúcia itthon is levetkőztek, hogy ismét megmutassák magukat.

A fotókkal mind nagyon elégedettek voltak, habár Petrának a korán keléssel akadtak problémái: „Picit feszült voltam a fotózás elején, nem sikerült azonnal feloldódnom. Korán kezdődött, én pedig nem vagyok hozzászokva a hajnali ébredéshez. Szerencsére a többiek megértőek voltak és a nap végére minden jó lett.”

Petu egy percig sem bánta meg a műsorban való szereplést.

Gond nélkül, bármikor mennék újra a szigetre.

"A legkellemetlenebb pillanatom Bongival a veszekedés volt, ezt azóta meg is bántam, a legkellemesebb viszont, amikor Krisztián megérkezett. Akkor tudtam, hogy „meglesz” - nevetett Petu.

Még több képért kattints a fotóra!

Krisztián kifejezetten örült, hogy két csodaszép, ráadásul meztelen lány társaságában tölthette újra a napot. Ha tehetné, bármikor visszamenne a paradicsomba. 

„Nem mindennapi dolog az, hogy ennyi szép és meztelen nő veszi körül az embert.

Új embereket ismertem meg, és ki tudtam próbálni a randizásnak ezt a nem mindennapi formáját is. Minden percét élveztem a kint töltött időnek

- mesélte Krisztián. 

A szerelmi háromszög harmadik tagja, Lúcia szerint a vérében van a pózolás, nagyon élvezte a fotózást.

„Nagyon jól éreztem magam, imádtam minden percét. Persze furcsa volt újra találkozni Petuval, elég nehezen oldódtunk fel, de szerencsére a nap végére összerázódtunk. Pici civakodás volt köztünk, de semmi komoly” - mesélte a szőkeség, aki a szigetbeli legjobb élményéről is beszámolt.

A legjobb az volt, amikor megérkeztem a szigetre, mindenki körülöttem forgott, minden rólam szólt! Ez azért legyezte a hiúságomat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult