Létrehozva: 2017.11.24.

Ment a cicaharc II. Erzsébet és Jackie Kennedy között

A királynõnek nem tetszett, hogy a nála sokkal divatosabb First Lady felkeltette Fülöp herceg érdeklõdését.

1961 júniusának közepén az egész világ Angliára figyelt, hiszen John F. Kennedy és felesége a Buckingham-palotába látogatott. A brit uralkodói párral való találkozásuk azonban nem alakult a legjobban.

II. Erzsébet ugyanis féltékeny volt Jackie Kennedyre, aki azonnal lenyűgözte a királynő férjét, Fülöpöt. A herceg és a First Lady hosszas beszélgetéseket folytattak a találkozón, és nagyokat nevettek. Ez az amerikai elnököt különösebben nem zavarta, de Erzsébet nem nézte jó szemmel, hogy a párja egy másik fiatal nővel flörtöl.

Így azt sem engedte Fülöpnek, hogy körbevezesse Mrs. Kennedyt a palotában, mondván: „Ez az ő háza, majd ő megmutatja, amit akar".

Sőt a helyzetet csak rontotta, amikor a királynő fülébe jutott, hogy Jackie negatív megjegyzéseket tett az öltözködésére, valamint a Buckingham-palota berendezésére is. Ezért a későbbiekben csak a kötelező protokoll miatt tartottak fent egy látszólagos jó viszonyt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Közösen lép fel a Liverpool és a Manchester United az angol foci legundorítóbb megnyilvánulása ellen

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg