Létrehozva: 2016.01.19.

Melós lett Angliában a VV5 közkedvelt figurája

Másodszori nekifutásra megtalálta számítását Londonban VV Feco. Gyári munkásként olyan körülményeket tud biztosítani családjának, ami itthon nem sikerült volna.

Szerző A.P.

Otthon érzi magát Londonban VV Feco, aki családjával együtt hagyta el Magyarországot. Az exvalóságshow-hős csak második nekifutásra  vetette meg a lábát a brit fővárosban, először egyedül vágott neki a külföldi életnek, de kudarcot vallott. Hiányzott a családja, és normális munkát sem kapott. Nem adta fel, ismét nekifutott, ezúttal a famíliát is magával vitte.

Ma olyan körülmények között élnek és dolgoznak, amelyek itthon elérhetetlenek  volt a  férfi számára, aki évekig dinnyézésből próbált pénzt csinálni.

"London külvárosában élünk egy két szoba nappalis lakásban. Gyári munkásként dolgozom egy csomagolóüzemben. A feleségem is ugyanitt van állásban, de másik műszakban, hisz a gyerekekkel is kell foglalkozni, iskolába vinni őket.

A lurkók már perfekt beszélnek angolul, de a magyar nyelvet és az itthoni tanulmányaikat sem hanyagolják, minden félévben itthon is vizsgáznak.  Most éppen itthon vagyunk, a pécsi lakásunkat újítjuk fel, és az október végén elhunyt édesanyám ügyeit is intézem.  Ha nem kint dolgozom, akkor nem tudtam volna eltemettetni az édesanyámat"  - magyarázta Feco, akit gyerekei már leköröztek az angol nyelvben.

"Magyarul azért továbbra is profin eladom magam" - nevetett a közkedvelt VV-szereplő.

 

Szerző A.P.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle