HŰHA

Megverte és megtaposta anyját a Star Wars beteg sztárja

Súlyos beteg a Csillagok háborúja első epizódjában a gyerek Darth Vadert alakító Jake Lloyd, gyógyszerek nélkül képtelen uralkodni magán.
  • Szerző: The_M

Néhány napja egy több kilométeres autósüldözés után kapcsolta le a rendőrség Jake Lloydot. Az egykori gyereksztár rettentő zavart volt, amikor a rendőrök kiszedték a kocsijából, és először ellen is állt az intézkedésnek.

Azóta már kiderült, hogy a Baljós árnyakban a fiatal Darth Vadert alakító Lloyd súlyos beteg, és ezért viselkedett így. Az egykori gyereksztár anyja a hatóságoknak elmondta, hogy Jake évek óta skizofréniától szenved, és ha nem veszi be a gyógyszereit, akkor teljesen elveszti a kontrollt.

Néhány hónappal ezelőtt például a földre lökte édesanyját, és megtaposta egy vita hevében. A nő viszont nem tett feljelentést, mert tudja, hogy a huszonhat éves, lecsúszott színész a dühkitöréseikor nem ura magának.

A hírnév tette tönkre

Jake mindössze tíz éves volt, amikor megkapta a Star Wars előzménytrilógia első részének főszerepét. A hirtelen jött hírnévvel azonban nem tudott mit kezdeni gyerekként, és a szerepe miatt az iskolatársai megkeserítették az életét. Tiniként alkoholproblémái lettek, és olyan feloldhatatlan gyűlölet alakult ki benne a Csillagok háborújával szemben, hogy valószínűleg abba őrült bele.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?