Létrehozva: 2019.09.03.

Megrázó, Dianának nem is lett volna szabad Párizsban lennie halálakor

A hercegnő olyan időszakban ment a francia fővárosba, amikor a hírességek otthagyják a várost.

Szerző Ripost

Diana hercegnő már 22 éve halott. Egy tragikus autóbalesetben vesztette életét, de az egészben még mind a mai napig az a legmegrázóbb, hogy a történteket el is lehetett volna kerülni.

Fotó: Profimedia

A hercegnőt és párját, Dodi Fayedet ugyanis 1997. augusztusában a paparazzik üldözték, amikor sofőrjük egy alagútban kisodródott a nagy sebesség miatt. Dianának pedig akkor nem is kellett volna Párizsban lennie.

Habár Dodi Fayeddel volt együtt, akkoriban magányos és depressziós volt, hiszen csak egy évvel korábban vált el Károly hercegtől. Azon a nyáron azt nyilatkozta, hogy lehet sosem házasodik meg többé. „Túl sok súlyt cipelek. Bárki, aki elvinne vacsorázni, el kéne fogadnia, hogy az megjelenik majd a lapokban. A fotósok a kukáját is át fogják kutatni. Szerintem nagyobb biztonságban vagyok egyedül” – mondta.

Diana azonban a válás ellenére is hírességek között mozgott, ezért is különös, hogy augusztusban Párizsban tartózkodott. Nyár végén ugyanis Franciaország fővárosának gazdag negyedei az ürességtől konganak.

A hercegnő ezért feltehetőleg azért ment oda, hogy elkerülje az ismerősöket, hiszen ott senki sem kereste volna nyáron – írja a cheatsheet.com.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle