HŰHA

Meglepő titok derült ki Hosszú Katinkáról és Hódi Pameláról

Vajon mi lehet a titokzatos kapocs Katinka és Pamela között?
  • Szerző: Ripost

Már tíz éve annak, hogy Hosszú Katinka és Hódi Pamela megismerkedett. Huszonévesen, első találkozásukkor azonban még egyikük sem sejtette, hová viszi őket az útjuk, és hogy a szorgos bajai úszó­lány pár évvel ké­sőbb olimpikon, a maglódi modell pedig hazánk egyik keresett influenszere lesz.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Egy közös barát által rendezett házibuliban találkoztunk Katinkával. Inkább egy csajos összejövetelnek mondanám, ahol sokat beszélgettünk. Egy nagyon nyitott, végtelenül kedves, szerény sportolólányt ismertem meg Katinkában, aki már akkor elképesztő lelkesedéssel mesélt az úszásról, és akinek az izmairól képtelen voltam levenni a szememet” – nevetett fel Pamela, akinek abszolút pozitív emlékei vannak az estéről, amikor barátnőivel és Katinkával mulattak is egy kicsit.

Hosszú Katinkával még kb 10 éve találkoztunk először, egy közös barátunknál! ☺️ Akkor még nem is sejtettem, hogy valaha Ő olimpiai úszónő lesz , Én pedig majd a médiában fogok szerepelni☺️ Emlékszem már akkor is el voltam képedve az izmaitól és attól, amilyen lelkesedéssel mesélt az úszásról! Ázsiából hazafele a reptéren megláttam és amit életemben soha nem csináltam, rajongással siettem felé, hogy köszönhessek, gratuláljak és közös fotót készíttethessek Vele😍 További sok sikert a jövőben🙏 @hosszukatinka

„Amikor kibeszélgettük magunkat, úgy döntöttünk a csajokkal, hogy egy szórakozóhelyen folytatjuk az estét. A buli után pedig úgy alakult, hogy barátnőmmel mi vittük haza Katinkát kocsival, mert, ha jól tudom, ő akkoriban külföldön élt és tanult, és nem nagyon mozgolódott itthon. Nagyon megmaradt bennem, mennyire természetes jelenség az összefogott hajával, sportos megjelenésével, és mesélt is arról, mennyire nem szereti a csinos ru­hákat, a magas sarkút, a sminket” – emlékezett Pamela.

Katinka és Pamela pár héttel ezelőtt újra összetalálkoztak. Történt ugyanis, hogy az Ázsia Expressz 2. forgatásáról ha­zaérkezve a modell megpillantotta az Iron Ladyt a reptéren, és rögtön odasietett hozzá pár szóra és egy közös fotóra.

„Nagyon megörültem, amikor megláttam Katinkát. Összemosolyogtunk” – fűzte hozzá a modell.

A két csinos híresség életében nemcsak az ismertség, hanem a nyilvánosság előtt élt szerelmük miatt is akad párhuzam, hiszen Pamela Berki Krisztiánnal való hangos szakításánál Katinka és Shane Tusup válása sem volt csendesebb.

Mára azonban – maguk mögött hagyva a zavaros múltat – mindketten újra boldogok és szerelmesek. Az Iron Lady immáron hónapok óta a dögös modell, Gelencsér Máté oldalán feszít, míg Pamela nemrég a focista Tóth Bence menyasszonya lett.

„Szakítottam, majd megtaláltam a pá­rom, és boldog vagyok. Ahogy Katinka is férj­nél volt, elvált, és új szerelmet talált. Sosem gondoltam arra mostanáig, hogy hasonló az életutunk. Ugyanakkor, ha tehetem, Bencével megnézem Katinka versenyeit, és szurkolok neki” – mondta a Borsnak Pamela.