Létrehozva: 2019.03.22.

Meglepő, ezzel foglalkozik valójában Oroszlán Szonja Amerikában

A színésznõ már évek óta külföldön él, és jelenleg élete második nagy álmát váltja valóra. Honvágyáról is beszélt.

Az évek óta Amerikában élő színésznő, Oroszlán Szonja ma már csak különleges alkalmakkor látogat haza - ilyen volt a Kölcsönlakás premierje is, ahol elárulta:  noha gyakran van honvágya, nem bánja, hogy új életet kezdett, jelenleg élete második nagy álmát váltja valóra azzal, hogy állatokkal foglalkozik.

Dobó Kata első nagyjátékfilmjében Szonja egy teljesen új karakter bőrébe bújhatott, a szokásos szőke fruska helyett ugyanis egy magába forduló, kutyáinak élő írónőt alakított. 

"Nagyon közel állnak hozzám az állatok, emiatt is igent mondtam Kata felkérésére. Emellett húsz éve barátnők vagyunk, jó néha visszacsöppenni a régi közegbe, hiszen Amerikában egészen más környezetben élek" – kezdte a Lokálnak Oroszlán Szonja, aki színészi munkái mellett egy ideje állatokkal is foglalkozik Philadelphiában, különösen a rehabilitációjuk érdekli.

"Itthon egy kutyám és egy lovam van, akiket nagyon hiányolok, így nem csoda, hogy kint is boldog vagyok, ha állatok közelében lehetek és főleg, ha segíthetek rajtuk" – magyarázta a színésznő, aki csupán évi három-négy alkalommal látogat haza, ám mint mondja, kint sem magányos, rengeteg rokona és barátja él a közelében.

"Van ott családom, jó pár rokonom évek óta Amerikában él. Ráadásul kint is jártam iskolába, ahol sok barátot szereztem, így úgy érzem, hogy megvan a kis közegem, nem vagyok elszigetelve. Persze olykor hiányoznak az itthoniak, de a huszonegyedik században már velük sem olyan nehéz tartani a kapcsolatot, az ingázást pedig hamar megszoktam."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde