Létrehozva: 2018.05.23.

Megjöttek az első, műtét utáni fotók Meghan Markle édesapjáról

A 73 éves örömapa nem tudott részt venni lánya szombati esküvõjén, hiszen csak hétfõn mehetett haza saját otthonába.

Thomas Markle először lépett utcára azóta, hogy a múlt héten komoly szívműtéten esett át, miután korábban szívrohamot kapott. Betegsége miatt a szombati hercegi esküvőn sem tudott részt venni, pedig eredetileg ő vezette volna oltárhoz lányát, Meghan Markle-t. Harry herceg újdonsült feleségét végül Károly kísérte be a templomba.

A lábadozó Thomas Markle a Daily Mail szerint hétfőn mehetett el a kórházból. Az egykori filmes szerdán került kórházba, ahol három katétert helyeztek a szívébe. Emiatt valószínűleg élete végéig vérhígító gyógyszereket kell szednie.

A kórházból a 73 éves Thomas Markle-t orvosi felügyelet mellett engedték ki. Eddig barátainál lábadozott, hétfőn azonban hazament. A 38 éves egyedülálló édesanya, Lori Davis fuvarozta otthonába, akivel korábban már vacsoráztak kettesben. Útközben Thomas Markle megállt egy kávézónál, ahonnan tejszínhabos, csokis kávéval távozott annak ellenére, hogy csak pár napja műtötték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg