Létrehozva: 2018.10.14.

Megható jótett, óriási összeggel segített egy asszonynak Bochkor Gábor

A mûsorvezetõ nem habozott, amikor kapott egy segélykérõ levelet egy idõs asszonytól, aki egy apró településen él a beteg férjével.

Jóindulatáról tett tanúbizonyságot Bochkor Gábor, aki kérdés és kételkedés nélkül segített nemrégiben egy rászoruló asszonyon és annak beteg férjén.

A történetet a #bochkor legújabb adásában vasárnap hallhatják majd a nézők. 

"Pár hónappal ezelőtt kaptam egy kézzel írott levelet, egy vélhetően idős hölgytől. Egy nagyon kis községből küldte, amit a bélyegen levő pecsétből is le tudtam ellenőrizni.

Arról írt, hogy a férje nagyon beteg, és ki fogják kapcsolni náluk a gázt.

Elmondta, hogy hetvenhatezer forintra lenne szüksége ahhoz, hogy kifizethesse a gázszámlát, mert nagyon nehéz anyagi helyzetben vannak. Én rögtön elküldtem neki a pénzt, nem is volt kérdés, hogy megtegyem. Két héttel később érkezett egy levél tőle, amiben nagyon megköszönte a segítséget" - mondta el a műsorvezető az ATV műsorában.

Hogy miként vélekedtek a jócselekedetről a meghívott hírességek, kiderül, a #bochkor vasárnap esti adásban. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg