Létrehozva: 2021.08.07.

Meghan Markle őrült terve: letaszíthatja a barátnőjét a trónról a sikerért

Harry herceg felesége negyvenéves lett, sokak szerint pedig idén nagy változásokra készül. Még az is lehetséges, hogy hátba szúrja a legjobb barátnőjét.

Azt suttogják, Meghan Markle őrült tervet dédelget. Sussex hercegnéje a napokban ünnepelte a negyvenedik születésnapját, a kerek évszám pedig arra ösztönözte, hogy komoly vágyakat valósítson meg.

A hozzá legközelebb állók azt pletykálják ugyanis, hogy az ambíciózus színésznő nem véletlenül vesz részt tevékenyen a médiában az utóbbi időben: be akarja indítani a saját üzleti birodalmát Amerikában.

Meghan Markle nagy dobásra készül
Fotó: AFP

A hercegnét és az amerikai piaci viszonyokat jól ismerő szakértők a Closer magazinnak elmondták, szinte teljesen biztos, hogy Markle az elkövetkezendő öt éven belül beindítja a saját birodalmát.

„Teljes mértékben elképzelhető, hogy neki és Harrynek öt éven belül saját produkciós cégük lesz, és nagyobbakká válnak, mint az A-listás barátaik, akik jelenleg Hollywoodban élnek” – mondta el Andy Barr pr-szakértő.

A rossz nyelvek szerint pedig a mesterterv itt lép a legördögibb szakaszába: sokan úgy látják, Meghan csak azért barátkozik Oprah Winfrey-vel, hogy trükköket leshessen el tőle – erre az elmúlt években sok alkalma volt –, és egyszer letaszíthassa őt a showbiznisz trónjáról.

„Úgy gondolom, hogy el akarja venni Oprah koronáját – ami ironikus, tekintve, hogy ő segített nekik akkor, amikor Amerikában költöztek” – fogalmazott Barr, aki szerint a hercegi párnak a tengerentúli trónbitorlásra meg is van minden esélye, ha továbbra is azt az utat járják, mint most.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg