Létrehozva: 2018.04.11.

Megdöbbentő ítélet született Hien szüleinek embercsempészési ügyében!

Nyolc év után, hétfõn elsõfokú ítélet született Nguyen Than Hien szüleinek embercsempészési ügyében. Az elsõrendû vádlott, az énekesnõ édesapja öt év letöltendõ fegyházbüntetést kapott, míg Hien édesanyja két és felet, az énekesnõ féltestvére pedig egy évet. Az ítélet ellen három napig fellebbezhetnek, ha így döntenek, akkor másodfokon tovább húzódhat az ügy.

Közel nyolc év után ítéletet hozott a bíróság Hien szüleinek bűnszervezetben elkövetett embercsempészési ügyében. A Megasztárban feltűnt énekesnő családtagjaira 2010 júniusában csaptak le a kommandósok, édesapját letartóztatták, édes­anyját fél évre házi őrizetbe helyezték.

Hien apja 2015 óta szökésben van, ellene nemzetközi elfogatóparancsot adott ki az Interpol. A férfit azóta sem találják, így távollétében született ítélet az ügyében.

Az énekesnő szüleit és huszonkét társukat azzal vádolták, hogy éveken keresztül segítették vietnami migránsok Magyarországra jutását hamis papírokkal.

A vádirat szerint a bűnszervezet 2009 márciusától összehangolt munkával csempészett vietnamiakat Európába, amiért a migránsok fejenként 9-10 ezer eurót (3 millió forint) fizettek a családnak. Hien édesapja – akit a szervezetben mindenki csak Tonyként emlegetett – állítólag több társával együtt, konzulátusi kapcsolataikat kihasználva, hamis vízumokat és meghívóleveleket gyártott. Az embereket először Magyarországra utaztatták, innen vihették őket tovább Nyugat-Európába.

A bíróság hétfői ítéletében az édesapát elsőrendű vádlottként öt év fegyházbüntetésre ítélte elsőfokon. Hien édesanyját két és fél évre, míg az énekesnő féltestvérét egy év letöltendő fegyházbüntetésre ítélte a bíróság.

Az ügy részleteiről bővebben a szerdai %RIPOST% napilapban olvashatsz!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult