Létrehozva: 2017.08.10.

Máris eladó Klapka György öröksége! Mit szólna ehhez az aranyember?

Még mindig nem múlik a fájdalom Klapka György nagyobbik fiában, amiért édesapja kizárta az örökségébõl.

Gyurika - ahogy apja nevezte- megbántva érzi magát, hogy Klapka György DNS-tesztet akart csináltatni vele, hogy bebizonyítsa: ő is vér szerinti gyermeke. Ehhez kötötte végrendeletében, hogy legidősebb fia kap-e az örökségből.

De a testvérek végül megegyeztek és szétosztották maguk és az özvegy közt a hatalmas vagyont. György egy luxuslakást és egy terepjárót kapott. Az ingatlan közel százmillió forintot ér, de új tulajdonosa úgy döntött, csak rossz emlékeket idéz benne, így inkább eladja, és befekteti a pénzt.

„Nekem ez jutott a jó és a rossz oldalával együtt- nyilatkozta a Story magazinnak ifjabb Klapka György. – Nem könnyű ezt feldolgoznom, de nem keresek más apát helyette. Gyorsan meg akartam egyezni a többiekkel, hiszen a sok ingatlan, üzletrész, áru miatt ez hosszúra nyúlhatott volna. Kiadhatnám ezt a lakást, közel van az egyetem. De amióta apám kijelentette, nem tőle vagyok, gyakran rajtakapom magam, hogy Öregnek hívom. Így inkább eladom, és befektetem a pénzt valami másba. Csak néhány dolgot tartok meg belőle.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde