Létrehozva: 2019.12.02.

Már meg is van az eredmény, Kis Grófo teljes életmódváltásba kezdett

A sztárra az orvosai ijesztettek rá, családja miatt pedig szigorú diétába és sportolásba kezdett.

Eddig három kilót sikerült magáról lefaragnia, de egy tízest szeretne ledobni a 26 éves Kis Grófo.

Nyár végén a mulatóssztár egyik fellépése után a kórházban kötött ki. Rejtélyes rosszullét gyötörte, amit erős hasi fájdalom kísért, az orvosok akkor megállapították: túlhajszolja magát. A Bulibáró akkor alaposan megijedt, a kórházban óvatosságra intették: ha nem áll le időben az egészségét romboló életmóddal, rosszul végezheti. Két hónappal a történtek után jobb hírekről számolt be a Blikknek az énekes.

„Diétába fogtam, sikerült is fogynom három kilót. A párom unszolására most már én is elhatároztam magam, a fő cél, hogy elérjem a 75-öt. Hál’ Istennek sokkal jobban érzem magam, és a mozgás is sokkal jobban megy” – mondta az énekes, és hozzátette, ez azért nagy eredmény, mert eddig akármivel próbálkozott, nem sikerült fogynia. Sőt, nemhogy faragott volna a kilókból, évről évre egyre gyarapodott az énekes súlya. Miután megjárta a kórházat, és a családra is alaposan ráijesztett, végleg elhatározta magát, ezúttal lefogy, és ebben neje, Tünde sem ismer pardont. Az asszony mindent elkövet, hogy ura egészségét helyrehozza, ebben még a gyerekek is támogatják.

„Egy személyi edző segít nekem abban, hogy milyen edzést végezzek, kardiózni szoktam, például futópadozni. Nagyon elszántam most magam, amiért a szüleim is büszkék rám és a gyerkőcök is örülnek. Armandóka nagyon aranyos, mindig kell neki képet küldenem az edzőteremből, hogy bebizonyítsam, hogy csinálom rendesen a feladatokat” – nyilatkozta Kis Grófo, és azt is elárulta, elsősorban a családja miatt vágott bele az életmódváltásba.

„Ők a legfontosabbak számomra, már csak miattuk is muszáj vigyáznom az egészségemre, hogy mellettük tudjak lenni. Nem csak azért fogyózom, hogy jobb legyen a formám, nem is szeretnék túlságosan lefogyni, mert nem állna jól. De hogy a feladataimat el tudjam végezni és a színpadon is helytálljak, kénytelen voltam változtatni” – tette hozzá az énekes, aki továbbra is teljes erővel koncertezik.

A diétáját felesége, Tünde állítja össze és tartatja be Grófóval. Egyedül vasárnaponként csalhat, amikor összeül a nagy család ebédre.

„Most nincsenek rántott ételek, inkább csak natúr húsokat eszem, köretnek rizst. A krumpli nagy kedvencem, azt borzasztó nehéz volt elhagynom. Kenyeret és szénsavas üdítőt eddig sem fogyasztottam, azzal nem volt gond, de a körettel bajban vagyok. Ezek mellett több zöldséget és gyümölcsöt eszem, ami nem nehéz, mert a jót könnyű megszokni” – magyarázta Grófo, aki a lassú és tartós fogyásban hisz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kigyulladt pályával és nagy szenvedésekkel tért vissza az F1 Kínai Nagydíj

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár