Létrehozva: 2019.07.22.

Leesik az állad a képektől, David Beckham észbontó formában van

A 44 éves egykori focista még most is nagyon ügyel rá, hogy jól nézzen ki. A strandon biztos, hogy minden nõ megfordul utána!

David Beckham múlt héten látogatott meg egy aquaparkot Miamiban négy gyermeke közül hárommal. A sztárapuka a 8 éves Harpert, a 14 éves Cruzt és a 16 éves Romeót vitte magával, míg Brooklyn Londonban maradt fotós ösztöndíja miatt. A gyerekek anyja, Victoria Beckham sem vett részt a családi mulatságon, de az nem derült ki, hogy hova ment helyette.

A család egyébként az Egyesült Államokban nyaral, miután a 44 éves egykori focista saját futballcsapatának, a 2020-ban debütáló Inter Miami MLS-nek az elindításán dolgozott.

A sztárapuka egyébként úgy tűnik, hogy teendői mellett magára is elég időt tud szakítani, a strandon ugyanis csütörtökön megvillantotta kidolgozott felsőtestét, amire úgy tűnik, ő maga is elég büszke. A család a vízi csúszdán szórakozott a legjobban, de Harper eléggé ijedtnek tűnt, mikor édesapjával nekilendültek - írja a Daily Mail.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

David Beckham (@davidbeckham) által megosztott bejegyzés,

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde

HŰHA

Britney Spearsként tért vissza Varga Irén

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott

HŰHA

120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio