Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.07.24.

Látászavarban szenved a népszerű magyar színész

Amióta fia megverte, átesett egy szemmûtéten is hazánk Lópici Gáspárja.

Szilágyi István hegei már begyógyultak, de szeme lassabban gyógyul, mint várható volt. Bal szeméről szürke hályogot távolítottak el, de a műtét ellenére most kettős látásban szenved. A legendás színész nyolcvanéves, ennek tudja be lassabb felépülését.

„A műtét egyébként jól sikerült, látok, csak mindenből kettőt – nyilatkozta a Bors napilapnak Szilágyi István. – Az orvosok szerint ez majd még korrigálódik. Nem szenvedek, a melegtől sem, megszoktam. Alföldi gyerek vagyok!”

A színész azonban egészségi problémái ellenére sem maga miatt, hanem fia miatt aggódik.

„Bent van még a börtönben, de remélem, hamarosan hazajön. Nem az ő hibája volt, hanem az enyém" - mondta Lópici Gáspár.

A művész fia viszont legjobb esetben is leghamarabb szeptemberben szabadulhat az előzetes letartóztatásból. A rendőrség súlyos testi sértés miatt hallgatta ki és vádemelési javaslattal küldték tovább az ügyet az ügyészségnek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz