Létrehozva: 2017.02.15.

Kutyáit is beleírta végrendeletébe Klapka György

Még mindig tanácstalan a Klapka család Gyuri bácsi hagyatékát illetõen.

Elvileg négy gyermeke és felesége között oszlana meg a kétmilliárdos vagyon, de az üzletember lánya szerint az utolsó pillanatban is módosított az okiraton a családfő. Egyelőre nincsen feszültség a családtagok között, türelmesen várják az eljárás végét.

„Apámat ismerve megtippelni sem merjük, hogy mi szerepelhet a végrendeletben, amit az utolsó időszakban is napi rendszerességgel frissített, módosított – kezdte Sandy, Klapka legkisebb lánya a %RIPOST%-nak. – Azért sem kezdődhettek meg a hagyatéki tárgyalások, mert előkerült néhány titkos ingatlan, illetve telek, amikről még mi sem tudtunk. És ki tudja, hogy hány ilyen lehet még? A részletes vagyonfelmérésig nem történhet előrelépés” – magyarázta.

Sandy a legendás Vámház körúti zálogházban dolgozik évek óta, ám azóta, hogy meghalt az édesapja ő vette át a cég irányítását.

„Nagyon sok teendő szakadt a nyakamba az üzlettel kapcsolatban, de nem bánom, mert így nincs időm szomorkodni. Örülnék, ha a továbbiakban is én vezethetném a zálogházat, de ehhez tényleg szükség van arra, hogy lássuk, hogy mi szerepel a végrendeletben. Nem lehet tudni, hogy apa mit akart, nem sokkal a halála előtt olyat is említett, hogy a kutyáira is hagyna valamit az örökségből. Szóval türelmesen várunk” – árulta el Klapka Sandy.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár