Létrehozva: 2022.01.18.

Sebestyén Balázs beleállt Kulcsár Edinába: Azt sem tudja, merre van arccal előre

A népszerű rádiósnak három hétig volt szerencséje együtt forgatni Kulcsár Edinával. Most elmondta a véleményét.

Sebestyén Balázsék sem tudták szó nélkül hagyni Kulcsár Edina szövevényes szerelmi életét, a Balázsék kedd reggeli adásában bizony terítékre került az elmúlt pár hét, nap történése.

Fotó: Facebook

Nevezetesen az, hogy Kulcsár Edina és két gyermekének apja, Csuti bejelentették, hogy válnak. Hétfőn pedig Edina azzal kürtölte tele a médiát, hogy őrülten belezúgott a rapper G.w.M.-be, nála tökéletesebb párt akkor se találna, ha 0-24-ben keresné.

Rákóczi Feri értetlenkedve állt az előtt, hogy Edinának miért kellett ennyire hamar ország-világ előtt eldicsekednie az új szerelmével, hiszen egy kezdődő párkapcsolatban még egyik fél sem vehet mérget arra, hogy holtomiglan, holtodiglan lesz a románc vége. Balázs szerint viszont nem erről volt szó, sokkal inkább arról, hogy Edina egy hazugságspirálba keveredett, amiből már muszáj volt valahogy kikeverednie.

Fotó: Ripost

„Nagyon sok sebből vérzik, és sántít a dolog, és nagyon méltatlan ez az egész” – kezdte Balázs, aki azt is elárulta, milyen benyomás alakult ki benne Edináról, amikor három hétig együtt forgattak.

„Látva szegény Edinát....én is töltöttem vele három hetet, azt se tudja, merre van arccal előre. Semmiféle tudatosság nincs benne, annyira sodródik, és annyira nem tudja, hogy ki ő valójában, hogy ezen én meg sem lepődöm. Méltatlan nagyon durván így befejezni valamit” – mondta Balázs élő adásban, aki szerint egy kirakatban élő közszereplőnek muszáj tisztességesen befejeznie egy házasságot.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle