Létrehozva: 2022.01.28.

Alekosz nagyot csalódott: Kulcsár Edina új párja mégsem mer találkozni vele?

Különös helyzetbe keveredett Alekosz: Kulcsár Edina párja személyes találkozóra hívta, de hiába fogadta el a meghívást, G.w.M kihátrált.

Úgy tűnik Kulcsár Edina párjának esze ágában sincs együtt vacsoráznia Alekosszal. G.w.M és az egykori valóságshow-sztár a hét elején kezdtek online üzengetésbe, miután Alekosz nem túl hízelgő jelzőkkel illette az egykori szépségkirálynőt.

A 25 éves rapper ekkor egy bejegyzésben hívta személyes találkozóra Alekoszt, amit nem sokkal később az érdi híresség el is fogadott, sőt, konkrétumokat is írt: péntek este nyolc órára, a Gundel étterembe hívta a G.w.M-et.

Alekosz elfogadta G.w.M meghívását
Fotó: TV2

Válasz azonban azóta sem érkezett Kulcsár Edina új párjától, így olybá tűnik, hogy a beszélgetésre mégsem kerül sor. Ezt Alekosz közölte péntek reggel a Facebook-oldalán.

„Nem várt vacsoralemondás: Krisztus az apostolaival többedmagával, G.w.M távolmaradásának okán én pedig magamban fogyasztom el a ma esti borvacsorámat” – fogalmazott Alekosz, majd egy bibliai idézettel véleményezte a helyzetet, ami a paráznaságról szól. Ezután röviden kifejtette, mennyire nem örül G.w.M kihátrálásának. – „Csalódottan és továbbra is éhesen – Nagy Alekosz.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár