Létrehozva: 2022.01.24.

Kitört a celebháború: Kulcsár Edina új pasija keményen beszólt Alekosznak

Alekosz kemény kritikát fogalmazott meg Kulcsár Edina új életével kapcsolatban, amit az egykori szépségkirálynő kedvese sem hagyott szó nélkül.

Alekosz is felült a Kulcsár Edina-vonatra, amikor legutóbbi bejegyzésében kemény szavakkal illette az egykori szépségkirálynőt.

A híresség az edzés közben benne felmerülő gondolatokat fogalmazta meg, aminek egyik része az volt, miszerint Oláh Ibolya a napokban kijelentette, hogy soha többé nem énekli el a Magyarország című dalt.

„Akkor talán – a bukott családanya, a megbundázott szépségkirálynő, a házassága alatt izomcelebekkel bűnös viszonyt folytató 43-as lábú Kulcsár Edina elénekli majd. Most úgyis énekelni tanítják azt” – fogalmazott Alekosz, aki nemzetközi sztárnak, vagyonőrnek, taxisofőrnek, üzletembernek, etikus hekkernek, előadóművésznek, értelmiséginek, grófnak, koronahercegnek, valamint civil politikai elemzőnek és testépítőnek aposztrofálja magát.

G.w.M keményen beszólt
Fotó: Youtube

A durva megjegyzésre hétfőn G.w.M, Edina új szerelme is reagált a huszonnégy órán át elérhető Instagram-történetében. Igazi gengszterrapperhez méltó módon, nem fogta vissza magát:

„Nem hiába tart itt az életed, Alekosz, a saját magad csapdája vagy, ember... Itt vagy lassan kiöregedve egy igazi Garfield-formával, asszony, barátnő nélkül. Szomorú, hogy ehhez kell hozzászólnod, hogy bármilyen formában is, de felmerüljön a neved. Írj rám és meghívlak kajálni, ahova csak akarod, még segítek is becsajozni neked, drágám! U.i.: Súlyok helyett, ha van benned fölösleges energia, akkor vezesd le a jobb kezeden, hasznosabb lesz, mint lejárni fotózni magad egy terembe” – fogalmazott G.w.M.

Hogy Alekosz elfogadja-e az ebéd- vagy vacsorameghívást, még nem lehet tudni, de az biztos, hogy érdekes eszmecsere alakulhatna ki a két celeb között...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle