Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.29.

Korda György és Klárika végleg lezárták a múltat

Véget ért egy varázslatos, mesebeli idõszak Korda György és felesége életében. Fájó szívvel léptek tovább, de tudják, hogy mindkettõjüknek jobb lesz így.

Már csak a szép emlékek maradtak a Korda házaspárnak a velencei otthonnal kapcsolatban, ugyanis nemrég meg kellett válniuk az imádott háztól. A házaspár még 2007-ben vásárolta meg a 2000 négyzetméteres, saját stéggel rendelkező telket, most azonban visszaköltöztek Pestre.

"Bármennyire is szerettünk Velencén lakni, be kellett látnunk, hogy már én sem vagyok 50 éves, 77 esztendősen pedig nem élhetek pontosan úgy, mint a fiatalabbak. Amíg lent éltünk, akkor is hetente legalább ötször fel kellett utaznunk a fővárosba"

- mesélte Gyuri bácsi a Hot!- nak.

Jelenleg budai szállodájukban, egy számukra kialakított lakásban élnek, ahol bár tó nincs, azért garantált a pihenés. Igaz, kicsit szomorúak a költözés miatt, de azt mondják, nekik csak az a fontos, hogy együtt legyenek. Azt pedig bárhol megtehetik, nem csak Velencén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz