Létrehozva: 2017.10.26.

Koós János teljesen összetört, ki sem mozdul otthonából

Egymás után veszíti el barátait a legendás énekes, amit egyre nehezebben visel.

Eddig valamennyire tartotta magát, de amikor Aradszky László is elhunyt, vigasztalhatatlan lett Koós János. El sem hagyja házát és a telefont is csak néha veszi föl. Mély gyásza érthető, hiszen az elhunyt énekessel elválaszthatatlanok voltak, még ha állandóan ugratták is egymást.

Egyelőre azt sem tudja, hogyan fog búcsúbeszédet mondani szombaton barátja temetésén, keresgéli a szavakat. Márpedig Aradszky László özvegye, Éva asszony kérte fel a feladatra, amire nem mondhatott nemet.

„Ott leszek a te­metésen természetesen - mondta a Bors napilapnak Koós János. „És beszédet is mondok, sajnos. Laci felesége, Éva megkért, hogy egy pár szóval búcsúztassam el a barátomat, és én igent mondtam, nem örömmel, de elvállaltam. Ha az élet ezt csinálta velünk, hogy Laci ott van, én meg itt, akkor meg kell tennem ezt érte. Értünk. Most, pár nappal a temetés előtt, még nem tudom, hogy leszek képes annyira összeszedni ma­gam, hogy kiálljak oda és mondjak akármit is… mit is mondhatnék? Nem könnyű attól elbúcsúzni, aki a részünk volt. Nem is fogok elbúcsúzni tőle. Õ mindig itt marad velünk."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg