Létrehozva: 2019.10.11.

Kínos titkáról rántotta le a leplet a macsónak hitt sztárapuka

Az 52 éves sztárséffel olyan dolog történt fia születésekor, amire ő sem büszke.

Gordon Ramsay ötödik gyermeke áprilisban született meg 45 éves feleségétől, Tanától. Az 52 éves sztárszakács fia, Oscar születése azonban nem lett olyan szép emlék számára, mint szerette volna. A Jonathan Ross Show-ban ugyanis elárulta, hogy a szülőszobában a földre zuhant, majd minden elsötétedett a szeme előtt, mert akkor vett először részt apás szülésen.

Fotó: Profimedia

Elmondta, hogy eddig felesége nem akarta, hogy a gyerekek világra jöttét lássa, most azonban ott volt, és annak rendje és módja szerint el is ájult. A séf előtte egy relaxációs zenékkel teli válogatást is készített, hogy a szülőszobán nyugodt legyen, de a zene nem ért célt – írja a Daily Mail.

„Ed Sheeran szólt, mindig Edet teszem be, hogy lenyugtassam az embereket. Most beraktam Edet, majd elájultam mint egy idióta” – emlékezett vissza a sztárapuka, aki saját bevallása szerint előtte még sosem vesztette így eszméletét, de az élmény olyan stresszes volt, hogy nem tudott mit tenni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott

HŰHA

120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio

HŰHA

Détár Enikő őrületesen hosszú combokat villantott

HŰHA

„Nem vagy normális, komolyan mondom” – durván elfajult a TV2 házaspárjának a vitája