Létrehozva: 2017.11.10.

Későbbre várták, de bármikor megindulhat a szülés a TV2 sztárjánál

Czippán Anett izgatottan várja második szülését, de még nála is izgatottabb a párja és kisfia.

Izgalmasan telnek a napok a gyönyörű kismama családjánál. Czippán Anettéknél nemsokára ugyanis minden megváltozik, amint megszületik második kisfia.

A kismama a 37. hétben van, november végére írták ki, de Anett úgy érzi, már bármelyik pillanatban megindulhat a szülés.

A terhességem alatt 16 kilót szedtem fel, de szerencsém van, hiszen inkább csak a hasamra híztam.

"Szeretném, ha már kibújna a baba, hiszen az utóbbi néhány napban rosszul alszom, ha úgy fordulok az ágyban, fáj a hasam. A vizesedést azonban megúsztam” – kezdte a %RIPOST%-nak a kismama, aki már mindent előkészített, így, ha elfolyik a magzatvíz, azonnal indulhatnak is a kórházba.

Anett úgy érzi, már nem kell sokat várnia erre a pillanatra, hiszen születendő kisfia, Soma vélhetően hamarabb szeretne kibújni pocakjából. Első gyermeke, a hatéves Olivér is szeretné, ha már öccse velük lenne. A kisfiú azt ígérte anyukájának: mindenben segíteni fog neki, ha eljön az idő.

„Olivér mindennap megsimogatja a pocakomat, és mivel a védőnőhöz is együtt járunk, így pontosan tisztában van azzal, hogy éppen hogyan érzem magam. Már nagyon a vége felé járok, bármikor megindulhat a szülés” – mondta Anett, aki próbálja fiát felkészíteni a kistestvér érkezésére.

„Gyakran beszélgetünk a kistesóról, próbálom elmondani neki, hogy sok minden meg fog változni az életünkben, amint Soma megszületik. Mázlim van, hiszen elképesztően aranyosan gondolkodik a dologról, például már most kijelentette: ő fogja tisztába tenni az öccsét. Így most családi program a pelenkázás, egy játék mackón egyszerre tanítottam páromat, Szabolcsot és Olivért, hogyan kell pelust cserélni egy csecsemőn” – mesélte nevetve Anett.

„Sőt a fiunk azt is kijelentette, hogy szeretné, ha az ő szobájában aludna majd a kicsi, így, ha felsír éjszaka, áthozza majd nekem.”

Oli még azt sem engedte meg Anettnek, hogy új játékokat vegyen testvérének.

„Azt mondta, hogy felesleges, mert ő mindenét oda adja majd Somának. Persze nem tudom, meddig tart majd ez az állapot, mindenesetre elolvadok azt látva, mennyire lelkesen várja a testvérét.”

Czippán Anett párjának Soma lesz az első gyermeke, így ő is nagyon izgatott. A műsorvezető elárulta, olyannyira beleéli magát Anett helyzetébe, hogy terhességi tüneteket produkál.

„Nagyon vicces, de tényleg így van. Én már a nagy pocakom miatt nehezebben mozgok, körülbelül, mint egy pingvin. Erre valamelyik nap mondja, hogy ő is nehezebben jár, volt ő is depressziós, kívánós is lett, és ő sem tudja bekötni már a cipőfűzőjéét. Szerintem a terhességi tünetek közül egyedül a reggeli hányingerek maradtak ki. Egyébként úgy látom, hogy két nagy segítségem lesz a pici körül, mert Szabolcs is ki akarja venni a részét a Soma körüli teendőkből” – mondta Anett, aki a TV2 Ripost című műsorban vasárnap megmutatja azt is, hol hozza világra gyermekét.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár