Létrehozva: 2017.09.04.

Janka néni mai napig beszólogat Vágási Ferinek

Hatalmas tömeg gyûlt össze a rossz idõ ellenére Gazdagréten, a Szomszédok-találkozón.

Hazánk első szappanoperájának még mindig nagy rajongótábora van, akik szívesen hallgatták a még élő szereplőktől a régi sztorikat, a bakikat, vicces történeteket a forgatásokról. Kiderült például, hogy Nemcsák Károly, vagyis Vágási Feri mai napig tiszteletbeli anyósának tekinti Janka nénit. Pásztor Erzsi színésznő rögtön meg is jegyezte: jól is teszed, Ferikém.

„Jaj, imádom ezt a ma is csintalan művésznőt, aki az egyetlen ebben a „családban”, akit mai napig magázok - nevetett Nemcsák Károly. – Ugyanis a sorozatban, mint vej és anyós nem igazán jöttünk ki, úgy is mondhatnám, hogy Janka néni utált. Mi nem csak a sorozatban csipkelődtünk egymással, hanem a forgatási szünetekben, sőt a mai napig is, ha találkozunk. Félelmetesen jó színésznő és gyilkos a humora. Mindenki imádja.”

Vágási Feri azt is elárulta, hogy mivel a telenovellában szerepe szerint sokszor került verekedésbe, ezért az öltöztetőnő elnevezte a gazdagréti Batmannek. Ez rajta is maradt. Az egyébként nagyon jól sikerült, rengeteg nevetéssel tűzdelt közönségtalálkozón volt egy kis szomorúság is. A hatalmas kivetítőn megemlékeztek azokról a szereplőkről, akik már az égi társulatban vannak. Ki ne emlékezne Bőhm bácsira, Kutya úrra, Taki bácsira, Lenke nénire, Olira, a fodrászra, vagy éppen Dokira és Lillácskára. Máriáss József, Raksányi Gellért, Zenthe Ferenc, Komlós Juci, Bajor Imre, Kézdy György és Schubert Éva felejthetetlen alakításaikkal kitörölhetetlen emlékeket és fájó űrt hagytak maguk után.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár