Létrehozva: 2018.03.31.

Itt a vége: Zalatnay Cini feladta a harcot

Zalatnay Sarolta még ma is érzi annak a balesetnek az utóhatásait, amelynek során hat bordája tört el és víz került a tüdejébe

Zalatnay Cini eleinte szeretett volna megegyezni az áruházat üzemeltető angol céggel, akiktől 8 milliót követelt. Jelenleg éppen Ang­liá­ban van a lányánál, és ha már így alakult, tárgyal is a cég központjában, de ez lesz az utolsó kísérlete. Ha most is elutasítják a kártérítési igényét, felfüggeszti a pereskedést.

Mostantól ugyanis szeretne csak a jó dolgokra koncentrálni, amiből szerencsére bőven kijut neki az utóbbi időben.

"Kint vagyok Angliában a lányomnál és a családjánál, ahol fantasztikusan érzem magam. Körülvesznek a szeretetükkel és végre unokázhatok. Persze ha már itt vagyok, felvettem a kapcsolatot annak a cégnek a központjával, amelynek érdi áruházának lépcsőjéről leestem és összetörtem magam, de nem tűntek éppen nyitottnak a megállapodásra"

- kezdte a %RIPOST% napilap szombati számának az énekesnő, aki döntése okairól hosszabban is mesélt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár