Létrehozva: 2018.12.06.

Itt a teljes sztori: ez a sztár ült Curtis mellett a balesetnél

Az érintettek mélyen hallgatnak, de a Ripostnak már két szemtanú is állítja: nemcsak a rappert, de jóbarátját, Emiliót is látták kiszállni az összetört autóból.

Ahogy a %RIPOST% hétfői számában megírtuk, Curtis menyasszonya vezette azt a fekete luxus BMW-t, amivel – kilencvenes tempóval, a stoptáblát figyelmen kívül hagyva – a rapper beleszállt a Szerencs utca és a Pázmány Péter utca kereszteződésébe érő Citroënbe. Curtis a baleset óta ellentmondásos nyilatkozatokat tett. Arra nem adott választ, hogy miért hagyta ott sietve a baleset helyszínét, és miért nem várta meg a menyasszonyával, Krisztivel a rendőri intézkedést.

Tegnap újra ellátogattunk az érintett kereszteződésbe, ahol az út mellett még most is halomban álltak a szétszóródott autóalkatrészek. A hatalmas csattanásra sok környékbeli felfigyelt, így az egyik ott élő hölgy az ablakból nézte végig, ahogy  Curtisék autója a kereszteződéstől majd 15 méterre álló házáig sodródik. A szemtanú ráadásul egy újabb furcsa részletre hívta fel a figyelmünket. Nemcsak Curtis és menyasszonya ült az autóban, hanem egy harmadik ember is.

"Irgalmatlan csattanás volt! Mivel éppen az ablaknál álltam, láttam, ahogyan a fekete kocsi az ütközés erejétől egészen a házunkig csapódott. Két férfi és egy hölgy szállt ki a fekete autóból, felismertem őket.

Az egyik az a szemüveges Curtis gyerek volt, a másik meg az Emilio.

Arra is emlékszem, hogy egyikük zöld kabátot viselt. Curtis mezítláb lépett ki a kocsiból, és ahogy próbálta felvenni a cipőjét, még orra is bukott. Lehet, hogy azért, mert beverte a fejét, de én másra gondoltam...”

– kezdte az idős hölgy, aki alaposan meglepődött, hogy a baleset után a két férfi nem várta meg a hatósági vizsgálatot, váratlanul elindultak az egyik közeli utca irányába, majd eltűntek.

"Ez egy pokoli kereszteződés, sajnos gyakran történik itt baleset, de még sosem láttam olyat, hogy bárki elment volna, mielőtt a rendőrök kiérnek... Azt kérdeztem magamtól: vajon mitől féltek, ha még csak nem is ők, hanem a kis hölgy vezetett? Õ maradt ott teljesen egyedül. Már bocsánat, de mégis milyen férfi hagy ott egy nőt, miután balesetet szenvedtek?”

– tette fel a kérdést az asszony.

Joggal merül fel, hogy akkor mégis miért hagyták el olyan gyorsan a helyszínt? Lehet, hogy fellépésre siettek, esetleg nem akartak találkozni a rendőrökkel? Lapunk telefonon próbálta elérni Emiliót, hogy maga beszéljen arról, mi történt pontosan a baleset napján, illetve hogy megtudjuk, ő megsérült-e. Az énekes kérdésünkre határozottan tagadta, hogy ott lett volna az autóban.

Állításával kapcsolatban újra megkerestük a sofőr családját, ők viszont egyértelműen megerősítették: ők is látták kiszállni az autóból Emiliót.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Hajdú Péter kőkemény sallert osztott ki Havas Henriknek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

"Palvin Barbi elbújhat" – melltartóban terpeszt Fésűs Nelly lánya

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néz ki manapság a Váratlan utazás főszereplője – galéria

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"