HŰHA

Ismét színpadra áll az életmentő műtéten átesett Tahi Tóth László!

Év eleji rosszulléte után a színmûvész már sokkal jobban van, napokon belül beleveti magát a munkába.
  • Szerző: Ripost

Balatoni nyaralójában, a felesége társaságában töltötte az egész nyarat Tahi Tóth László. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészre rá is fért a pihenés, miután január 21-én előadás közben rosszul lett, és életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta.

Most azonban úgy tűnik, Tahi Tóth hamarosan teljesen maga mögött hagyhatja a múltbéli kellemetlen eseményeket, hiszen hamarosan újra visszatérhet a színpadra.

Még egy szűk hét, és jönnek a dolgos hétköznapok 

- árulta el a Blikknek a színész, aki gyógyulása alatt sem tétlenkedett, szinten tartotta a betegsége előtt megformált karaktereit is.

"Ébren tartom őket, különösen a régebbieket, amelyeket, úgy érzem, bármikor el tudnék játszani. Október 5-én lesz az anyaszínházamban, a Vígszínházban a műtét utáni első bemutatkozásom. A Játék a kastélyban című darabban játszom, amit kimondottan szeretek, kitűnő alkotás. Már alig várom, hogy ismét színpadra lépjek! Sőt várom a felújító próbákat és a találkozást is a régi kollégákkal, már nagyon hiányoznak."

A színésznek az ellen sincs kifogása, hogy új szerepeket tanuljon meg, bár egyelőre semmit nem akar siettetni.

"Hogy mikor lesz új bemutatóm, majd szeptemberben kiderül, amikor elindul az új szezon. Nem türelmetlenkedem" - jelentette ki Tahi Tóth, aki bár nehéz hónapokon van túl, de az idei nyár gyógyírt jelentett a betegsége okozta kellemetlenségekre.

"Sokat olvasok, és lubickolok a Balatonban. Van mit bepótolnom az olvasásban, hiszen a könyvtáram tele van jobbnál jobb régi és új könyvvel, nagy a restanciám. Csodálatos újra itthon lenni, illetve a Balatonnál, mert felüdülés ilyen gyönyörű környezetben üldögélni, fák és virágok közt sétálni. Hiszek a természet gyógyító erejében, szerencsére feleségem, Szilvia is nagy természetjáró, régebben sokat kirándultunk a budai hegyekben, illetve környékén."

A színésznek egyetlen szenvedélyét kell nélkülöznie, mégpedig a teniszt. Tisztában van vele, hogy egyelőre várnia kell, míg újra ütőt vehet a kezébe, ő azonban nem sietteti ezt a pillanatot, türelmesen vár, míg teljesen felépül.

És ezeket olvastad már?