Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.07.30.

Ismét elrabolta a szíveket György herceg, feladatot kapott az iskolában

A herceg ugyanúgy játszik, mint a többi kisgyerek, és a feladatokat is társaihoz hasonlóan teljesíti. Most éppen egy különleges lényt kellett elkészíteniük.

A nemrégiben ötödik születésnapját ünneplő György herceg iskolája szívmelengető videót osztott meg a gyerekek alkotásairól. Az összes kicsi különleges lényeket alkotott. Az iskola a biztonság kedvéért a gyerekek neveit is az elkészült papírmasé figurák mellé tette, így a kis György zöld sárkánya is összetéveszthetetlenül felismerhető.

A gyerekek egyébként a dinók és sárkányok elkészítéséhez igen kreatívan használták fel a rendelkezésükre álló anyagokat, tojástartók, dobozok és színes papírok segítették őket a munkában. A videón egyébként az is látszik, hogy az osztályteremben van egy vizes sarok, kényelmes székek, olvasókuckó és egy számítógép is. A falakon a gyerekek rajzai láthatók, többek között a „Nyaralásom” című feladatra készített képek is.

A királyi család tavaly jelentette be, hogy György herceg Thomas’s londoni magániskolába fog járni, első napján pedig rengetegen követték figyelemmel Vilmos és Katalin legidősebb gyermekét – írja a The Sun.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz