Létrehozva: 2017.06.07.

Igazi kabaré: Különös fenyegetést kapott Győzike

Gáspár Gyõzõ már hozzászokott, hogy naponta tucatnyi fenyegetõ vagy becsmérlõ üzenetet kap, így általában nem is foglalkozik ezekkel.

De ami hétfőn landolt Gáspár Győző virtuális postaládájában, arról érdemes ejteni pár szót. Egy magát Sándornak nevező férfi közölte vele, hogy ő bizony egy celebeket leleplező könyvet készül írni, melyben többek között róla is lerántja majd a leplet. Az ügy tisztázása érdekében pedig felszólította a roma showmant, hogy kedden délben jelenjen meg egy fővárosi pláza fagyizójában.

"Naponta kapok szemétkedő üzeneteket, így szinte már hiányoznának is, ha nem jönnének. De ez a figura, vagyis a levele, valami egészen új. Úgy gondolta, hogy egy ilyen hányaveti fogalmazvány nyomán elhiszem, hogy könyvet ír és rohanok a találkozóra.

Felteszem, ha beveszem a dumáját, akkor kisült volna, hogy némi pénzért kihagy a nem létező műből…

– reagált  Győző.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Se bugyi, se más? Tolvai Reni alig valamiben borzolta a kedélyeket

HŰHA

Kelemen Anna elárulta: Ezért írogatnak neki huszonéves fiúk

HŰHA

Mazsi mellbimbója átszúrta falatnyi felsőjét, így illegette magát - Videó

HŰHA

„Gyönyörű” - Dekoltált felsőben, melleit összenyomva szelfizett Tóth Gabi