Létrehozva: 2017.11.18.

Igazi dráma: Zokogva üzent az Operett kirúgott színésznője

Abban a pillanatban, hogy aláírt a TV2 extrém realityjéhez, aláírta kirúgását is az Operettszínházból. Ma volt fõnökének bizonyított a hajszában.

Muri Enikő mindent feltett egy lapra, amikor tavasszal elutazott Ázsiába, hogy Fésűs Nelly párjaként részt vegyen a TV2 öt országon átívelő kalandján. Azzal ugyanis, hogy az évad közepén távozott az Operettszínházból, elérte, hogy elbocsájtsák.

Szombat este harmadik párosként ők indultak a hajszában, ami három kegyetlen feladatból állt. Enikő akkora elánnal küzdött, hogy végül másodikként értek be a célba, amivel bebiztosították magukat a következő hétre is. A színésznő zokogva, fuldokolva ért célba, majd elmondta, hogy annak az embernek akart bizonyítani, aki kirúgta a színházból.

Ázsia nem kímél senkit!

A szombat esti hajszában az időjós páros ért be harmadiknak, ők búcsúztak a versenytől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde