Létrehozva: 2018.07.27.

Hová tűntek Paudits Béla hamvai?

A Jászai Mari-díjas mûvész búcsúztatóját már több mint egy hónapja megtartották a Farkasréti temetõben, ám a hamvait még nem helyezték végsõ nyugalomra.

Lassan már nem marad remény arra, hogy méltó módon temethetik el Paudits Bélát.

A hozzátartozók a színész június 13-i elvesztése óta teljesen elzárkóznak attól, hogy egykor ünnepelt rokonuknak megadják azt, ami megilleti.

Halála után ugyan megengedték a Madách Színház tagjainak, hogy búcsúztatót tartsanak a Farkasréti temetőben, a hamvasztással viszont több hetet vártak, a temetésre pedig még mindig nem került sor.

Paudits földi maradványai vélhetően a családnál vannak; eredetileg úgy tervezték, hogy az ozorai sírkertben, édesanyja mellé temetik. A %RIPOST% a helyi temetkezési vállalkozótól megtudta, hogy a művész hozzátartozói már jó ideje nem jelentkeztek.

„A temetés időpontját sajnos nem árulhatom el, már csak azért sem, mert a család teljes titoktartást kért. Egyébként a lánya már régóta nem keresett, így fogalmam sincs, hogy mikor szeretné végső nyugalomra helyezni az édesapját. Nagyon sajnálom, hogy nem mondhatok többet, hiszen mindenki szerette Bélát a faluban. Gyermekként sokszor járt itt, egy kicsit mindenki a sajátjának érezte őt. Előfordult, hogy egy nap három háznál is megebédelt, mert mindenki behívta. Fáj, hogy elment” – fogalmazott a temetkezési vállalkozó.

Információink szerint Paudits az utolsó kívánságában nem kért temetést.

„Nem akarok nagy temetést, sőt, semmilyen temetést nem akarok... Aki szeret, őrizzen meg a szívében, de senki ne tolongjon a koporsóm mellett egy könnycseppet morzsolgatva, ha soha nem szánt, amíg életben voltam. Azt akarom, hogy a testemet egy olyan jeltelen tömegsírba dobják, mint azokét, akik névtelenül haltak meg... Aki pedig emlékezni akar, emlékezzen” – írta Paudits a Rivaldafényből a nyomorba című önéletrajzi könyvében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle