Létrehozva: 2016.11.23.

Hoppá! Sean Connery tehette volna világsztárrá Zalatnayt

Ha nincs a vaskalapos módszerekkel a zenei szakma fölött uralkodó Interkoncert, akkor Zalatnay Cini sem létezne, vagyis nem így és nem itt...

Zalatnay Sarolta 1967-ben nem csak a Táncdalfesztivált nyerte meg, de a jogot is, hogy a Kommunizmus szűnni nem akaró szorításából kilépjen és Angliában csináljon karriert, mint Sarolta Red. Nevével az angol menedzsment finoman utalt a nyugat számára „egzotikusnak” számító keleti blokkos származására, amit szerettek is a szabadsághoz szokott angolok. Cini remekül érezte magát, hiszen olyan világsztárokkal emlegették egy lapon, mint Janis Joplin, Jimmy Hendrix vagy éppen Tina Turner.

Cini szépen képviselte a szocializmust, jól viselkedett és jó úton haladt az igazi világsiker felé, mígnem megkapta a „tisztességtelen” ajánlatot, aminek visszautasításával elvesztette a kinti menedzsment belé vetett bizalmát. Filmszereppel keresték meg, ráadásul a Csak kétszer élsz című James Bond moziban kellett volna alakítania egy kelet európai énekesnőt Sean Connery oldalán. Ez jelenthette volna az igazi ugrást a fiatal énekesnő számára, de a hatalom közbeszólt, és megfenyegették…

"Jött egy egész pici malőr, ami sorsszerű volt. Felajánlották az egyik James Bond filmet, nekem pedig engedélyt kellett kérnem az Interkoncerttől.

Én ezt megtettem, ők pedig elutasították. Nem az volt a baj, hogy film, hanem hogy James Bond, ami az akkori politikai helyzetben nem volt éppen megfelelő…

Megüzenték, ha igent mondok, felejtsem el Magyarországot. Ezen a ponton volt egy törés, hiszen a kintiek pénzt akartak keresni velem, és nem volt jó pont, hogy én sírdogálok a honvágytól, miközben visszautasítok ajánlatokat”

- mondta Zalatnay Cini egy 2014-es interjúban, aki nem sokkal a történtek után végleg hazatért és itthon folytatta karrierjét. Pedig ha akkor szembeszegül a hatalommal, szinte biztosan felfedezi magának a világ, és nem keveredik bele abba a bűnügybe, ami miatt börtönbe is került.

Mi is volt az az Interkoncert?
Alapvetően nehéz volt kijutni külföldre szerepelni még a leginkább befutott zenészeknek is, mert kevés „kiadó hely” akadt az anyagilag megbecsült külhoni turnékra, emellett pedig az erőteljes pártállami kontroll gondoskodott arról, hogy ne lehessen kiküldeni csak azokat, akik méltóképpen képviselték a szocialista Magyarországot.
Nem hiába hívták ezeket a haknikat „vajaskenyér-túráknak”, mivel a jól jövedelmező koncertek érdekében azok a zenészek, akik közel kerültek a húsosfazekakhoz és részt akartak venni a külföldi haknikon, számos, egymást megerősítő visszaemlékezés szerint nem egyszer kenőpénzt adtak a külföldi koncerteket szervező Interkoncert alkalmazottai részére, hogy kimehessenek játszani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg