Létrehozva: 2016.10.14.

Hoppá! Sarka Kata helyére pályázik Kelemen Anna

Mindenki Annácskája kivételesen nemcsak elfogadta Hajdú Péter meghívását, de meg is érkezett a Frizbi stúdiójába. És ha már ott volt...

Kelemen Anna nem éppen a visszafogottságáról híres, így az éppen házassági válsággal küzdő Hajdú Péter komoly kockázatot vállalt, hogy őt is meghívta az Esti Frizbi Hajdú Péterrel második adásának felvételére. Persze benne volt a pakliban, hogy Annácska sokadszor is cserben hagyja az ATV műsorvezetőjét, de ez alkalommal tartotta adott szavát. Ráadásul igyekezett zavarba hozni Pétert, aki vette a lapot és még azt is leellenőrizte, hogy vendégén van-e bugyi.

Anna már az első percekben bepróbálkozott Hajdúnál

"Péter, nagyon feszültnek tűnsz. Milyen az élet Kata nélkül, és úgy általában nő nélkül?” - csapott mindjárt a közepébe az egykori playmate. Hajdú persze igyekezett biztosítani vendégét, hogy téves a meglátása, de Annát nem lehet csak úgy leszerelni.

"Nekem nagyon úgy tűnik, hogy nem vagy elég laza. Ezen segíthetnék.

Végül is olyan régen kerülgetjük itt egymást

- tett egyértelmű utalást a szőkeség, aki végül Péter kérésére azt is megengedte, hogy bekukkantson a szoknyája alá.

Ezután az is szóba került, hogy Anna nem tud főzni, így Péter közölte, ha úgy alakulna, hogy összeköltöznek, majd étterembe járnak. A beszélgetésnek persze akadtak komolyabb részei is, így érdemes lesz vasárnap este 21 órától az ATV-re kapcsolni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg