Létrehozva: 2016.10.24.

Hoppá: Már gömbölyödik Nótár Mary hasa

A várandós énekesnõ semmiképpen nem akar visszavenni a tempóból, koncertrõl koncertre jár. Mi lesz ebbõl?

Látványosan nőni kezdett Nótár Mary hasa. Az énekesnő néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy kisbabát vár, habár akkor még a terhessége nagyon korai szakaszában járt.

Mary most is csak a kilencedik hétben járhat, de mivel már korábban is rebesgette, hogy a színpadról szeretne a szülőszobára menni, nem csoda, hogy hétvégén pihenés helyett Kis Grófóval bulizott.

Az testhez simuló ruha miatt jól látszik, hogy Mary hasa szépen gömbölyödik. Hogy ez a várandósság jele, vagy egyéb okból szaladt fel néhány kiló a karcsú énekesnőre, kérdéses, az viszont biztos, hogy Mary semmiképpen nem akar visszavenni a tempóból még akkor sem, ha csupán néhány hetes terhes.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szörnyű tragédia lett a strandolásból, felszippantotta a medencecső a 8 éves kislányt

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg