Létrehozva: 2016.10.19.

Hogy mi van? Bódiék miatt sok a megcsalás szülővárosukban

Nagyecsed igencsak büszke híres szülötteire, de azt nem gondolták volna a falu vezetõi, hogy a Bódi házaspár tiszteletére emelt emléktábla kapcsolatokat dönt dugába.

Bódi Guszti szülővárosának díszpolgára, hiszen általa és persze felesége által, mindenki ismeri Nagyecsed nevét. A városban több artézi kút is üzemel, de mind közül a Szerelmesek kútja a legismertebb. Itt randevúzott egymással Margó és Guszti és innen szöktette meg szerelmét a zenész, sok évvel ezelőtt.

Ennek a szerelemnek állítottak emléket a helyiek azzal, hogy egy táblát helyeztek el, amelyen a házaspár arcmása díszeleg. A legenda szerint, aki a kút vizéből iszik, örök szerelemre lobban. Nos, éppen ez a szerelemre lobbanás okoz némi gondot a településen élőknek, melyről Margó mesélt az ATV Henrik angyalai című műsorában.

"2004-ben, amikor Guszti megkapta a díszpolgári címet, meglepetésként avatták fel a Szerelmesek kútjára helyezett táblát, amin a mi arcmásunk látható. Ez annak köszönhető, hogy annak idején mi ott randevúztunk egymással és Guszti onnan szöktetett meg sok évvel ezelőtt egy éjszakán.

Én kannával érkeztem, mondván, hogy vizet viszek haza, de reggelre már csak a kannát találták ott a szüleim…”

- mesélte Margó, aki nemrég egy érdekes levelet kapott Nagyecsedről.

"Egyszer csak levél jött a városból, amelyben azt írták, hogy fontolóra vették a táblánk megszüntetését, mert egyre több lett a félrelépés a faluban. A legenda ugyanis működik, és aki iszik a kút vizéből, az valóban szerelembe esik. Csak az a baj, hogy nem feltétlenül azzal, akivel az illendő volna”- vallotta be nevetve Bódi Margó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult