Létrehozva: 2017.08.07.

Hihetetlen: segédmunkásként dolgozott Fodor Zsóka

Mai napig nevetve gondol vissza a népszerû színésznõ arra, mi volt az elsõ cikk, amit írtak róla.

Fodor Zsóka ugyanis még nem volt húszéves, amikor először megjelent róla egy cikk. De meglepő módon nem színészi karrierjéről írtak. A művésznő ugyanis esti gimnáziumot végzett, és utána a Csepeli Csemege üzemben kapott állást segédmunkásként.

„Egyszer jött egy fotós és egy újságíró be a gyárba, hogy egy munkásnő napját szeretnék bemutatni – mondta a %RIPOST%-nak nevetve Fodor Zsóka. – Az egyik főnök mondta nekik: ott van a Fodor, ő ráér, mert úgyis mindig csak verseket mond, meg énekel munka helyett. Oda is jöttek hozzám, így kerültem be a Képes Újságba. Akkor még nem tudtam, hogy kell szépen mosolyogni, így egy elég idétlen vigyorú kép jelent meg rólam. A képaláírás pedig az volt: Fodor Erzsébet szaloncukrot csomagol a Csepeli Csemege gyárban. Szerencsére nem sokáig dolgoztam ott, de azért a cikk mégis egy kedves emlék.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott

HŰHA

120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio

HŰHA

Détár Enikő őrületesen hosszú combokat villantott

HŰHA

„Nem vagy normális, komolyan mondom” – durván elfajult a TV2 házaspárjának a vitája