Létrehozva: 2020.12.25.

Hihetetlen, milyen ajándékkal lepte meg a férjét Barta Sylvia!

A TV2 gyönyörű időjósa rengeteget készült az idei karácsonyra is, és örömmel idézte fel a korábbi ünnepeket is egy interjúban.

Az idei karácsony Barta Sylviáéknál is rendhagyóan alakult. A TV2 csinos időjárás-jelentője négyesben tölti az ünnepeket a férjével és két lányukkal, idén azonban elmaradnak a nagy családi látogatások – tekintettel a koronavírus-járványra.

A TV2-nek adott interjújában Sylvia felidézte élete legszebb ünnepeit, és a legemlékezetesebb ajándékot is, amivel néhány évvel ezelőtt a férjét lepte meg.

Fotó: TV2

„Nekünk az idei karácsony is alapvetően olyan készülődéssel jár, mint az eddigiek. Ezt az időszakot szeretjük a legjobban az évben. Két tinédzser lányom van, és attól függetlenül, hogy egyre nagyobbak, nagyon várják az ünnepet. Nálunk hagyomány, hogy mindenki készít valamit saját kezűleg a másiknak. Korábban én a férjemnek dalt írtam, szöveget, amit stúdióban, zeneszerzővel megzenésítettünk és felénekeltem. Készítettem lemezborítót is hozzá. A gyerekektől, amikor kicsik voltak, gyönyörű rajzokat kaptam. Amióta nagyobbak, egyre érdekesebb ajándékokat készítenek” – árulta el a TV2 sztárja.

„Óvjuk az édesanyámat, aki 81 éves. Ő az egyetlen nagyszülő a családban, aki még velünk van. Óvjuk őt, igyekszünk távol maradni, amennyire lehet. Én látogatom őt, hiszen szüksége van a segítségemre, a lelki támaszomra. De maszkban megyek hozzá, méterekre ülök tőle, viszont így tudok vele beszélgetni. Amikor tavasszal kitört a világjárvány, nem mentem hozzá, csak messziről látogattam meg. És milyen jó, hogy nem mentem, hiszen én akkor sajnos elkaptam a vírust. Most igyekszünk nem odavinni semmilyen betegséget, így nem megyünk el hozzá úgy idén karácsonykor, ahogy az eddigi években. Ez nagyon fog hiányozni, de remélem, jövőre újra együtt lehetünk.”

A teljes videót itt tekintheted meg:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde