Létrehozva: 2017.12.11.

Hihetetlen, hogyan kérték meg Dér Heni kezét!

Az énekesnõ családja nem igazán szeret ünnepi öltözéket ölteni karácsonykor, ennek pedig egyszer következménye lett.

Igazi vidéki családban nőtt fel Dér Heni, ahol máig az édesapja hagyományait követi az egész család.

Ebbe beletartozik az is, hogy az énekesnő családja nem öltözik fel csinosan szenteste, helyette inkább alsónadrágban és melegítőfelsőben ünnepelnek.

"Karácsonykor ugyanúgy alsónadrágban mászkáltunk és készítettük a fát a harmadik mézes pálinka után.

Ez a "díszbe öltözünk és énekelünk" mindig kimaradt, helyette általában mackónadrágban vacsorázunk együtt és nagyokat nevetünk

 - mondta el a FEM3 Micsoda Nők!-ben Heni, akinek ezzel nem is volt problémája, egészen addig, míg a volt párja náluk nem töltötte az ünnepeket.

"Megérkezett öltönyben, pedig mi előtte mindannyian mondtuk, hogy ez nálunk nem szokás. Ám ő ragaszkodott ehhez.

Apukám erre azt mondta: "Figyelj, ez az én házam, engedd el magad, vedd fel a mackódat!" Ezután persze a többi családtag is rárivallt.

Át is öltözött, de nagyon feszült volt, így kérte meg a kezemet" - mesélte az énekesnő, aki azóta megfogadta, hogy ha lesz saját családja, ő majd mindig ünnepi ruhába öltözik velük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”