HŰHA

Hihetetlen fotó, hasonmása kísérte Tahi Tóth László koporsóját

A Kossuth-díjas mûvész alig egy hónapja, február 22-én hunyt el.
  • Szerző: Totti

Kárászy Szilvia a temetésen egyszerűen nem hitt a szemének, amikor a tömegben meglátta a fehér hajú ismeretlent, aki úgy hasonlít Tahi Tóth Lászlóra, mintha az ikertestvére lenne.

%%: Nagyon szép volt a temetés. Mindenkit megindítottak a szavai, amikkel a férjétől búcsúzott.

Kárászy Szilvia: Nehéz volt leírni az érzéseimet, és nem is tudtam volna felolvasni, de Kútvölgyi Erzsébet – és örök hála érte – gyönyörűen tolmácsolta. Viszont volt egy nagyon különleges élményem a temetésen. Állt a tömegben egy ismeretlen férfi, aki megszólalásig hasonlított Lacira. Azóta sem tudja senki, hogy ki ő, de elképesztő hasonmása Lacinak. Ott állok a ravatalnál, épp nézek a temető bejárata felé, és azt látom, hogy Laci közeledik felém… Úgy éreztem, hallucinálok, ez nem lehet a valóság. Ritka az olyan temetés, ahol megjelenik az, akit éppen temetnek. Felkavaró érzés volt.

%%: Hogy van azóta?

K. Sz.: Köszönöm, megvagyok… Rengeteg hivatalos ügyet kell intéznem, próbálom magam elfoglalni. Tudom, hogy ő nem akarná, hogy szomorkodjak, de ezt nem tudtam neki megígérni. Õ azt szeretné, ha mindenki vidáman emlékezne rá. Az elmúlt év hullámvasút volt, amit nem kívánok senkinek. Operáció, ápolás, kezelések, gyógyulás, visszatérés, majd újabb rosszullétek és december végén a letaglózó CT- eredmény. Utána már csak hat hetünk maradt együtt. Most már elmondhatom, tavaly Laci egyszer már majdnem itt hagyott bennünket. Bennem tulajdonképpen valahol már akkor kezdődött a gyász, illetve egyfajta búcsúfolyamat.

%RIPOST%: Hogyan viselte Tahi Tóth László a kiújult betegségét?

K. Sz.Mint ahogy tavaly is, most is férfiasan. Nem panaszkodott, nem volt egy szava sem, pedig biztosan voltak fájdalmai. Sokat beszélgettünk, főleg szilveszterkor. Akkor volt egy olyan beszélgetésünk, ami sokat segített az elengedésben. Az utolsó időszakban viszont már elég szótlan volt. De nem is kellettek szavak, az volt a fontos, hogy együtt voltunk az utolsó pillanatig. Az utolsó mosolya, az utolsó lélegzetvétele nekem szólt…

%%: Huszonöt évig voltak egymás hű társai. Milyen volt ez a negyed évszázad?

K. Sz.Boldog. Mi mindig tiszteltük egymást, és tiszteletben tartottuk egymás személyiségét. Elfogadtuk a másikat olyannak, amilyen, a hibáival együtt. Szerintem ez volt a titka hosszú házasságunknak. És az, hogy volt köztünk egy mérhetetlen nagy szeretet. Nem akarok álszent lenni, mint minden házasságban, a miénkben is voltak mélypontok, de a kölcsönös szeretet és a tisztelet által mindig mindent meg tudtunk beszélni, és egymást segítve, újra és újra megújulva haladtunk tovább.

 

%%: Hogyan ismerkedtek meg?

K. Sz.Nekem mindig nagyon tetszett Laci. Õ pedig egy televízió- műsorban figyelt fel rám. Mint később elmesélte, az említett adás után másnap újra látott. A Margit hídon az autóink egymás mellé keveredtek. Próbálta felhívni magára a figyelmemet, de én csak előre néztem, rá se hederítettem, ami neki – mint utólag kiderült – nagyon imponált. Aztán később egy bálban találkoztunk, ahol odajött hozzám, és megkérdezte: Ön most szabad? Majd, amikor hazaértem, már várt tőle egy üzenet, hogy nagyon szeretne velem találkozni. Ekkor egyébként éppen mindketten szabadok voltunk.  Az első „randevúnkon” Dobogókőre vitt. Eljött értem az amerikai autójával. Amikor beültem az autóba és becsukta az ajtót, a biztonsági öv automatikusan rám csukódott, és huszonöt évig tartott ez a becsatolás. Laci úgy udvarolt, mint egy elegáns tinédzser herceg. Talán Õ volt az egyik valódi és utolsó grál lovag.

 

%% Mi az, ami megfogta önt a férjében?

K. Sz.Szinte minden. De legfőképp a nyílt és szeretettel teli tekintete. Egyébként Õ volt a legbecsületesebb, legtisztességesebb ember, akit valaha is ismertem. Közös életünk, az otthonunk igazi zöld sziget volt ebben az embert próbáló világban. Õ mindig bölcsen, tartózkodóan, de mindemellett elképesztően pozitívan állt az élethez. Ezt mutatja az is, hogy bár 2001 óta betegeskedett, érrendszeri problémái voltak, mégsem volt igazán betegségtudata. Sportoló vagyok – mondta -, le kell győznöm a betegségeket is.

 

%%: Hogyan tovább?

K. Sz.: Szükségem van időre, hogy pihenjek, regenerálódjak. Aztán majd – ha eljön az ideje – jönnek az új feladatok.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?